Rendezvény térkép

Kattintásra letölthető!

Városunk

Veresegyház több, mint 20 évvel ezelőtt, még csak egy nagyközség volt, mintegy 6000 lélekkel, ma pedig már több, mint 22 ezer ember lakóhelye. Az elmúlt húsz év során, egy nagyon tudatos építkezéssel és szervezéssel, gyönyörű, élhető kisvárossá vált. Lakói szeretnek itt élni, és elmondhatom azt is, hogy a város egyike a legfiatalabb magyarországi településnek. Átlagéletkora kb 35-37 év, csak a 18 év alatti lakosok száma 5000 főt tesz ki. Természetesen a fiatalosság látható a szentmiséken való résztvevőkön is. Nyilván benne van ebben a az agglomerációs sajátosság is, de tény, hogy a település a mai napig folyamatosan növekszik, gyarapodik, gazdagodik. Az egyik legújabb ékköve városunknak, a 2021. augusztusában átadott Kucsa Tamás Sportcsarnok, a Váci Egyházmegyei Családi Nap egyik helyszíne. Városunknak sokrétű és magas színvonalú kulturális élete van, legyen az akár orgonahangverseny, akár valamely komolyzenei koncert, vagy éppen színházi előadás. Évente sok ezer ember keresi fel a városunkban lévő Medvefarmot, valamint az igen jó minőségű termálfürdőt, de ide sorolhatjuk a horgásztavakat is, mint vonzó helyszínt. Reméljük, hogy az ide látogató vendégeink is meglátogatják a város és környékének nevezetességeit.

További információk: www.veresegyhaz.hu

Helyszínek

Bár egy csodálatos 7 éve épült templomunk van, a várható látogatói szám miatt mégsem tudjuk az egész rendezvényt ott lebonyolítani. Az új városi sportcsarnok és a város segítségével azonban méltó és elegendő teret találtunk a nagy létszámú programok lebonyolításához, a templom közelében. Ennek a megoldásnak köszönhetően a tér kitágult számunkra, hiszen nemcsak a két organikus stílusban épült csodálatos épület, hanem a köztük és körülöttük kínálkozó terek is szerves részei lesz a találkozónak.

Szentlélek-templom

Veresegyház, Szentlélek-tér 1-3.

2016. május 14-én a váci püspök, dr Beer Miklós felszentelte Veresegyház város új katolikus templomát, a Szentlélek templomot.

Az építkezés városi és egyházmegyei összefogásban valósulhatott meg. A 400 hívő befogadására alkalmas templomot Nagy László építész tervei alapján, egy év alatt építették fel. A templom díszítésében veresegyházi művészek vettek részt. A templom orgonája Dunakeszin, harangjai Őrbottyánban készültek.

A Szentlélekre bízzuk a templomunkat, aki az egység és a közösség Lelke. Kérjük tőle, hogy a szeretet és az egység egyre inkább növekedjék városunkban.

Kucsa Tamás Városi Sportcsarnok

Veresegyház, Újiskola utca 7-11.